Mikor megyek én terápiába?

Persze folytathatnám a megkezdett, ha június, ha július... sorozatot is, hiszen az augusztus a kikapcsolás, újra rendeződés időszaka szokott lenni, de egyrészt ez most nem volt teljesen igaz - dolgoztam 1-1 hetet leszámítva végig. Másrészt meg, ugye, már itt a szeptember, ki emlékszik a nyárra, hol van az???

Itt a szeptember, az újra munka, újra iskola, pörgősebb ritmus...így hát gondoltam, inkább írok valami aktuálisról. Azaz, hogy mikor és miért döntök úgy, hogy terápiás folyamatba kezdek. Azért is fontos kérdés ez, mert tapasztalatom szerint, még mindig mítosz övezi a járjak-e bárkihez a lelki dolgaimról beszélgetni témakört. Hátha ezzel is kicsit fellibben a fátyol.

Na de hogy van ez velem? Azt szoktam érezni, hogy valami mocorog bennem, nem hagy nyugodni. Általában - és most is - van egy valami, amit forgatgatok magamban, amire sokat gondolok, amit megnézek elölről, hátulról, jobbról, balról, amit akár egy-egy közeli baráttal is megosztok, és mégsem jutok ötről hatra. Ezt a "valamit" szoktuk "elakadásnak" nevezni - nem szeretem ezt a szót. Nincs elakadva, formálódik odabent. Úgysem hagy nyugtot, ilyen a természete.

Na és akkor, amikor már nem hagy békét egy ideje, én ilyenkor fordulok segítő szakemberhez. Azért fogalmazok ilyen tágan, hogy segítő szakember, mert sokan sokfélék vagyunk, ahogy a kérdéseink is sokfélék. Volt, hogy coachot kerestem fel, pl. karrierváltásnál, olyan is, hogy pszichológushoz jártam több évig (veszteségek, családi minták, én hogy választok, stb.) és előfordult az is, hogy csoportba köteleződtem el. Mindegyik másra jó.

És mindegyik jó arra, hogy az, amin rágódok, ami valamiért nem mozdul, új nézőpontot kaphasson. Ha valakihez elmegyek, ugyanis ez történik. Új meglátásba kerülök én is, és a témám is. A kérdések, észrevételek, együtt ráébredések segítenek abban, hogy amit eddig egyféleképpen láttam csak, tágabb, megértőbb, elfogadóbb spektrumba kerülhessen.

Felfedezhetünk együtt mintákat, amiket ösztönösen alkalmazok. Megérthetem, honnan ered a viselkedésem. Ráláthatok, mi táplálhatja a félelmeimet. Megismerhetek egy csomó új érzést. És ez mind közelebb visz önmagamhoz. Aztán, ha erőforrásokat is sikerül találni - márpedig egy jó terápia ettől is jó, hogy ez is a folyamat része - már a "kinti" életben is próbát tehetek. Léphetek egyet afelé, hogy a témám mozduljon, hogy a vágyam beteljesüljön, hogy elérjem a célomat.

Én szeretem ezeket a folyamatokat. Néha nem könnyűek, néha nehezek, aztán néha felszabadítóak. Eszközöket adnak, merszet, bátorságot. Mégha nem is mindig gyaloggalopp, megéri. Megéri megérteni, megérezni önmagamat, elfogadóbbá, megengedőbbé és önazonosabbá válni.