Milyen módszereket ismertem meg?
- Gerda Zimmermann
- okt. 1.
- 2 perc olvasás
Írtam arról, mi miatt kezdek önismereti folyamatba időről időre, ahogy arról is, mire figyelek, amikor segítő szakembert választok.
Ebben a mai írásban azt osztom meg, milyen módszereket, megközelítés módokat ismertem meg, nekem melyik mit adott. Az inspirált ebben, amit az egyik workshopon mondott a nyitókörben az egyik résztvevő. Hogy annyi módszer van, és hogy olyan nehéz elindulni, hogy a sok ismeretlen közül, melyik szól majd nekem.
Amikor életemben először kerestem fel terapeutát, a jó sors és egy barátnőm egy olyan pszichológushoz irányított, aki a kognitív viselkedésterápiát képviseli a mai napig, amúgy hatalmas szaktudással és tapasztalattal. A kognitív viselkedésterápia a verbális terápiák közé tartozik, megtanít felismerni a negatív gondolati mintákat, és átkeretezni azokat. A "nekem soha semmi nem sikerül" egy tipikus ilyen gondolati minta, elveszi minden kedvünket még a létezéstől is, demotivál, nyomottá tesz - engem legalábbis biztosan. Ha ezt felismerem, hogy csinálom, akár csak halkan mondom magamnak legbelül, legközelebb, amikor jönne a mondat, egy kicsit eltávolodva a helyzettől, azt is mondhatom: "ez a célom, most ezt értem el, tök jó, mi a következő, amit megtehetek a célom eléréséért". Egész máshogy hangzik. Reálisabb és objektívebb, nem húz be a negatív érzelmi spirálomba. Persze, ez nem megy egyik napról a másikra. Én 1,5 évet jártam terápiába, mire azt éreztem, már nemcsak mondom, de érzem is ezeket a mondatokat. Nagyon sokat segített, alapjaiban változtatta meg a hozzáállásom.
Amikor legközelebb megint szakemberhez fordultam, azt éreztem, sok mindent értek már magammal kapcsolatban, de vannak olyan tartalmak, amikhez valahogy nem férek hozzá. Ez egy olyan, "hmmm, valami még nem kerek" érzés. Ekkor - újfent baráti ajánlásra - egy olyan szakemberhez kezdtem el járni, aki a KIP (katathym imaginative psychotherapy) módszert használta. A KIP során relaxált állapotban hívunk meg olyan képeket, amik kapcsolódnak a témáinkhoz, és segítenek a tudattalan tartalmakat is felszínre hozni. Ezeket a képeket a terapeuta ajánlja meg. A relaxált, ébren álmodást követi aztán a kép értelmezése, életeseménnyel, önismereti témával történő integrálása. Én ezt a módszert is nagyon szerettem. Új világokat nyitott meg előttem, olyan rétegekre láttam rá, amiknek a létezéséről tudomásom sem volt.
Belekóstoltam a mozgásos módszerekbe is, az én választásom a weight-flow-contact-ra esett. Ez is egy új szín volt. Megint egészen másra láttam rá. Beszéd és képek helyett a megélések a testem, a mozgás, a másokkal való kapcsolatból érkeztek. Voltam 3 napos tanfolyamon, majd 4 napos elvonuláson is. Aminek az egyik legnagyobb erejét az adta, hogy ez a 4 nap csendben, beszéd nélkül, és közben rengeteg mozgással és kontakttal telt.
És aztán valahogy ez vezetett el a fókuszoláshoz. Ekkor már olyan módszert kerestem, ami a testi megélésből indít, és közben része az integrálás, a szóbeli értelem-adás is, ahol a kognitív és az érzelmi szint összeér. 2017-ben jelentkeztem egy 150 órás önismereti csoportba. Ez volt az első csoportos önismeretem. Nagyon sokat adott. Talán a legerősebb élmény számomra a fókuszolásban az a megengedő, elfogadó, szeretetteljes attitűd, ahogy a fókuszolás-orientált szakemberek dolgoznak, és ami a módszernek is az egyik alapköve. Ahogy az is nagyon fontos lett nekem, hogy találtam egy kommunikációs csatornát a saját belső világomhoz, hogy sokkal finomabban érzékelem a testem jelzéseit, hogy meg tudok állni, és megfigyelni, ami történik velem, hogy érint igazán legbelül.
Hozzászólások